Állapot felmérés a feladatokról
A Védelem 2000 Kft. az együttműködés megkezdése előtt koncepciót készít a végrehajtandó vagyonvédelmi feladatokról, a tevékenység végzéséhez indokolt vagyonőri létszámról, a szervezési elvekről, a feladat ellátásához szükséges szolgálati helyekről, valamint a célszeru technikai rendszerekről úgy, hogy az teljes mértékben a Megbízó érdekeit és vagyonának védelmét szolgálja. Az élőerős és a technikai védelem megfelelő kezelése, helyének, szerepének és arányainak pontos meghatározása alapvető fontosságú a védelem megszervezésében. Az optimális arány meghatározásához elsősorban az alábbi körülményeket vizsgáljuk meg és vesszük figyelembe:
- az aktuális védelmi szintet
- az objektum elhelyezkedését és környezetét
- a megszerezhető és eltulajdonítható érték nagyságát
- a rongálással okozható kár értékét . a potenciális elkövetők körét
- a technológiai körülményekből adódó elkövetési módokat
- a kialakításra és bevezetésre került belső szabályzatokat, utasításokat
- az üzemeltetés és a vagyonvédelem eddigi tapasztalatait, stb.
A szolgáltatás céljának elérése érdekében végrehajtjuk a terület felmérését, megismerjük a tervdokumentációkat, a kialakított infrastruktúrát, a bevezetett technológiákat és ezek alapján elemezzük az aktuális állapotot, javaslatot teszünk a felmerülő őrzés-védelmi feladatok megoldására.
A Védelem 2000 Kft. a vállalási díjait a feladat komplexitását és a terület sajátosságait megismerve, "testre szabottan" alakítja ki, figyelembe véve az elvégzendő feladatokat, a terület jellemzőit, a személyes vagyonőrökkel szemben támasztott speciális követelményeket is.
Megbízóink számára folyamatosan biztosítani kívánjuk a legmagasabb szintű vagyonvédelmi szolgáltatást. A hosszú távú partneri együttműködést szem előtt tartva minimális fluktuációval, továbbá rugalmas, Győrs és hatékony problémamegoldással kívánjuk kivívni Partnereink megelégedettségét.
A Védelem 2000 Vagyonvédelmi és Biztonságtechnikai Kft. gondoskodik:
- Magas színvonalú, minőségi, az egyedi igényeknek is megfelelő, személyre szabott szolgáltatásról, az igényes és nívós munkáról, célul tűzve ki a szakmai maximumot;
- Az őrszemélyzet körültekintő kiválasztásáról, alapos felkészítéséről, illetve az egyértelmű szabályozásról és a következetes ellenőrzéséről, ugyanis ez a garancia arra, hogy a biztonsági szolgálat tagjai a feladataikat motiváltan, lelkiismeretesen végezzék;
- Személyes vagyonőreinket az 1998. évi IV. törvénynek és módosításainak, a hely jellegének és a feladatoknak megfelelő felszerelésekkel látjuk el:
- esztétikus formaruha
- fényképes azonosító, (névvel és sorszámmal)
- vagyonőr igazolvány, kamarai tagsági igazolvány (törvényi kötelezettség)
- önvédelmi eszközök, megfelelő kiegészítő felszerelések
- Rendszeres saját képzésekről. A képzési feladatokat egyrészt saját szakembergárdánkkal mi magunk végezzük, másrészt a speciális oktatási feladatokat ismert és jó nevű oktatásszervező cégekkel valósítjuk meg.
- A szolgálatot ellátó vagyonőrök folyamatos ellenőrzéséről. Járőrszolgálatunk és szakmai vezetőink rendszertelen időpontokban (éjjel-nappal) felkeresik az általunk védett objektumokat.